Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Takács Vivien
2016. június 19.

„A bridzsasztal alatt nőttem fel” – Villáminterjú Csipka Szilviával

A női csapatverseny első napján, az első meccs után, Csipka Szilvivel, a magyar női csapat egyik tagjával beszélgettem.
András Imre
2016. június 19.

Ínyenc fogások ebédre VI. 19. – Eb 2016

Szombat. Reggel nem vettem magamhoz a nyakba hordandó azonosítómat. Visszafordulás, rohanás, keresés, de még időben érkeztem. (Csak nem tértem magamhoz).
Csapatunknak szép licitjei voltak, örömmel néztem.
András Imre, Kovács Gergely
2016. június 18.

Teljes gőzzel előre! – Eb 2016 3. nap

Hullámvölgybe került a Dumbovich Miklós, Hegedűs Gál, Kemény György, Szalka Tamás, Szilágyi László, Winkler Gábor összeállítású magyar nyílt válogatott, pedig az első meccs még jó volt az erős dánok ellen. Szerencsére rövidebb volt a szombati nap, így talán gyorsabban visszatalálnak a fiúk arra az útra, amelyen csütörtökön elindultak. Véget ért a női párosverseny, vasárnaptól teljes fordulaton pörög az Európa-bajnokság, hiszen megkezdik a női és a szeniorcsapatok is az versenyt.
András Imre
2016. június 18.

Ínyenc falatok ebédre VI. 18. – Eb 2016

Az 5. forduló 7. kiosztása. Mi a törökök ellen játszottunk, szinte mindenütt 3 szan volt a felvétel, többnyire Nyugat kezéből. Teljes licitet nem adok, mert három partit szemeltem ki, melyekben lényegében azonos volt az első három licit, majd a játékban egy bizonyos momentum megismétlődött.
András Imre, Kovács Gergely
2016. június 17.

Gyerünk, fiúk, szép volt, lányok! – Eb 2016 2. nap

Amilyen jól kezdődött, ugyanolyan jól folytatódott a magyar nyílt csapat számára az Európa-bajnokság a Groupama Arénában, a teljes nap viszont kevésbé sikerült, így nyolc forduló után 12. a válogatott. Befejeződött a női páros selejtezője, a Fischer Brigitta–Ormay Krisztina pár az 5. helyen a szombati 24-es döntőbe jutott.
Takács Vivien
2016. június 17.

Első Eb, második nap – Villáminterjú Fischer Brigittával

Fischer Brigittával, a budapesti Európa-bajnokságon a női páros és csapat egyik tagjával, a verseny kártyáinak tervezőjével beszélgettünk élete első felnőtt Eb-jének második napján az ebédszünetben. Mivel a párosversenyben a tizedik helyen álltak ekkor, jó esélyük volt a szombati huszonnégyes döntőbe jutásra.
András Imre
2016. június 17.

Ínyenc fogások ebédre VI. 17. – Eb 2016

Első nap a bemelegítés ideje. Talán úgy gondolnánk, a játékosok lámpalázzal ülnek le, és először óvatosan felmérik egymás erejét. Nem, rögtön belevágnak, óriási koncentrációval hozzák a jó partikat. Legalábbis a mieink. A 2. leosztásban Hegedűs Gál megcsillogtatta tehetségét, és az elemző program által maximálisan 2 szant teljesíthető felvételben a bemondott 3 szant hazahozta.
Kovács Gergely
2016. június 16.

Remek kezdés! – Eb 2016 1. nap

Jól kezdte a nyílt válogatott az Európa-bajnokságot a Groupama Arénában, és négy fordulót követően az ötödik helyen áll a 37 csapat versenyében. A női párosversenyen két magyar pár indult, itt a női csapatversenyben is érdekelt Fischer Brigitta és Ormay Krisztina kiváló kezdés után 51 százalékkal a középmezőny elején foglal helyet a selejtezők félidejében.
András Imre
2016. június 16.

Ínyenc fogások ebédre XII. – Kezdődik az Eb!

Kis kurzusunk végére értünk (azaz dehogy, holnap már a friss partik között igyekszem ínyenc fogást találni!). Lépjünk vissza az időben, és zárjuk egy kis humorral. A következő történeteket, vicceket az akkori idők újságjaiból válogattam.
Kovács Gergely
2016. június 15.

Európa-bajnoki kisokos

Csütörtökön 10 órakor kezdődik a Groupama Arénában az Európa-bajnokság. Mi lesz a lebonyolítás? Hol lehet követni a versenyt? Mit hol találni? Ki milyen rendszert játszik? Mi a magyarok programja? Megannyi kérdés – megannyi válasz, itt, egy helyen.